Szeretem az éttermeket, bár mostanában egész keveset járok ilyen helyekre. Erre pedig több indokom is van. Az egyik, hogy sokkal drágábbak lettek az éttermi árak, mint korábban. Emlékszem, még mikor egyetemista voltam, konkrétan jobban megérte az, ha étteremben evett az ember, mintha maga készítette volna otthon az ebédjét. Éppen ezért kialakult egy csomó törzshelyünk, ahová az evés mellett azért is jártunk, hogy találkozzunk egymással.
Utóbbi pedig nagyon hiányzik a mostani életemből. Mivel napközben mindenki dolgozik, ezért az étkezést általában a cégnél szokták megoldani. Éppen ezért nagyon ritkán jön ki úgy az időbeosztásban, hogy közösen el tudjunk menni egy étterembe. Hétvégente azonban, különösen, ha kirándulunk, mindig próbálunk odafigyelni erre. Mivel az éttermek hangulata teljesen más érzést kölcsönöz az ott elköltött étkezéseknek.
A saját vendéglátóhelyem kapcsán is mindig odafigyelek az ilyen szempontokra. Az előző héten egy kicsit újítani akartam egy fagylalt fagyasztó megvásárlásával. A baj csak az volt, hogy nem tudtam, honnan lehetne egy ilyen minőségi, megbízható gépet szerezni. Szerencsére az évek alatt azonban sok ismerősöm lett a vendéglátós körökben és az egyik jó barátom azt ajánlotta nekem, hogy nézzek fel az Rdealer oldalára. Korábban nem is gondoltam volna arra, hogy az internetről rendeljek, viszont nemsokára rájöttem, hogy mennyivel egyszerűbb ez a megoldás.
Az Rdealer oldala ugyanis teljesen más érzést keltve fogad be, mint azok a nagy raktárak, amik a “nagyker” áruházakat jellemzik. Itt egy pillanatra sem fogjuk azt érezni, hogy elvesztünk volna az egészben. A kezdőlap szépen van kialakítva és rögtön át tudjuk tekinteni, hogy milyen termékeket kínálnak összességében nekünk. Nem kell se az eladó segítsége, se a saját időnk pazarlása, mivel pár gombnyomás és arra a részlegre kerülünk, ami minket érdekel.
Ezeket egyébként érdemes átnézni, mivel a Fagylalt fagyasztó mellett még sok egyéb érdekességet, terméktípust találhatunk. Lehet, hogy eszünkbe sem jutott, hogy valamire szüksége lenne az éttermünknek, a listát végignézve azonban rájöhetünk időben, ha már megtaláltuk a jó beszerzőhelyet. Én azonban most konkrét céllal jöttem fel az oldalra, ez pedig nem más volt, mint egy fagylalt fagyasztó beszerzése.
A „fagylalt” kiírásra kattintva meg is találtam ezt és újabb kellemes meglepetés ért, mikor megláttam, hogy milyen sokféle fagylalt fagyasztó elérhető náluk. Nem éreztem azonban, hogy el lennék veszve ebben a nagy választékban. Mivel a legfőbb infókat azonnal el tudtam érni. A különböző rendezési elvekkel pedig még személyre is szabhattam a listát, hogy azok a termékek legyenek elől, amik megfelelnek az elvárásaimnak.
Ha azonban kicsit részletesebben is kíváncsiak vagyunk arra, hogy mit tud az adott fagylalt fagyasztó, akkor elég csak rákattintani a képére és máris bővebben olvashatunk róla. Az adatlapon minden fontosabb infót megkapunk. Mint például, hogy mekkora a gép, milyen a kapacitása, illetve, hogy milyen cég gyártotta. Ezek segítségével pedig végre tudatosabb döntést tudtam hozni. Hiszen nem kellett a boltos tanácsára hallgatnom, hanem magamtól fel tudtam mérni most is, hogy melyik fagylalt fagyasztó az ideális.
A rendelés folyamata pedig pont olyan egyszerű volt, mint idáig bármi ezen helyen. Bedobtam a kosárba a kiválasztott fagylalt fagyasztó terméket, majd megadtam a számlázási adataimat és a szállítási címemet. Végül választhattam, hogy miként szeretnék fizetni, ezt megtéve pedig már nem is volt más dolgom. Az Rdealer sokkal könnyebbé tette számomra az ipari gépek beszerzését és biztos vagyok benne, hogy a jövőben is igénybe fogom venni a szolgáltatásukat.