Szülinapi ajándéknak: netről rendelt gyémánt kard

A tesómnak tegnap volt a születésnapja, 7 éves lett. Annyira nehéz ezt nekem felfogni, nem olyan régen született, nem is hiszem el, hogy már iskolába jár, pedig ez az igazság. Hogy mikor történt, hogy ilyen nagy lett, azt nem tudom, de ez a valóság, meg kell vele barátkoznom.

Régen mindig olyan könnyű volt ajándékot venni a szülinapjára, mert én kitaláltam valami jópofát, megvettem ő meg örült, és kész. De mivel ő már nagy, így saját elképzelése van arról, mit szeretne kapni, és nem olyan könnyű lebeszélni róla. Sőt, már az is előfordult, hogy ha nem azt kapta, amit szeretne, akkor kiverte a hisztit, és zengett tőle a ház, szóval nem kockáztatok, inkább megveszem neki azt, amit szeretne. De hogy azért mégis valami meglepetés is legyen a dologban, úgy szoktuk csinálni, hogy 5 dolgot mondhat, aminek örülne, és én kiválasztom belőle az egyiket, ős meg izgul, hogy az ötből melyiket kapja meg. Persze, a végére mindig megkapja mindegyiket, mert a család többi részen előszeretettel lecsap a listámra, miután én kiválasztottam belőle, hogy mit veszek.minacraft gyémant kard

Az idei lista azonban merőben más volt, mint a többi. Főleg azért, mert egy szót sem értettem abból, amit diktált. Olyan játékok vannak már, hogy én, mint egyszerű mezőgazdasági paraszt ember, nem tudom tartani a lépést, és nem hogy nem ismerem őket, de még csak a nevüket sem tudom leírni. A listából egyetlen tétel volt, amiről még valamennyire tudtam, mi az. A Minecraftról már hallottam, és a listán szerepelt: a Minecraft gyémánt kard. Le is csaptam erre, gondoltam, erről legalább tudom micsoda, így nem lesz olyan nehéz beszerezni. Körbe kérdeztem a kollégáim körében, akiknek van gyerekük, hogy ők hol vennék meg ezt a fantasztikus gyémánt kardot, és az egyik kollégám adott is egy jó ötletet. Mivel nálunk, a falu közelében nem igen vannak játékboltok, így ő az internetről szokta megvenni a gyerekeinek a játékokat. Ő megrendeli, a futár meg kiszállítja, egy tapodtat sem kell megtennie érte. Én is ezt a megoldást részesítettem előnyben, de nem ismertem egyetlen olyan oldalt sem, ahonnan megrendelhetném a gyémánt kardot. Szerencsére ő tudott ajánlani. Van egy, amivel nekik nagyon jó tapasztalataik vannak, és azt mondta, ha jót akarok, onnan rendeljek. Nem is haboztam, mikor hazamentem, felmentem a játékwebshop.eu oldalára, és nagy szerencsémre volt is nekik minecraft gyémánt kard, így csak meg kellett rendelnem, és pár napon belül meg is hozták, házhoz. Nagy volt az öröm, mikor átadtam a tesómnak a szülinapi ajándékot, azóta ki sem lehet venni a kezéből a játék kardot. Annyira jó érzés, mikor olyat tudok neki adni, aminek ennyire örül. Már csak azzal kell megbarátkoznom, hogy lassan felnőtt lesz. Ha ez a hét év így elszállt, a többi sem fog lassabban telni. De hát ez az élet rendje, nem de?